Húsvét wellness hotelben

Megváltoztak az ünnepi szokásaink, és már nem tartjuk ugyanazokat a tradíciókat, mint nagyszüleink, dédszüleink.
A húsvét új hagyományai: ünneplés wellness hotelben - húsvét

Megváltoztak az ünnepi szokásaink, és már nem tartjuk ugyanazokat a tradíciókat, mint nagyszüleink, dédszüleink. Nincs ezzel semmi baj, hiszen az ünnepi momentumok még mindig ott vannak, de egy ideje már átvette a helyét a közös pihenés, és a közös programok.

Emlékszel még a régi húsvétokra, amikor a fiúk húsvét hétfőn lakásról lakásra járva locsolták meg a lányokat, akik piros tojást ajándékoztak nekik a locsolkodás után? Akár vidéken, akár a fővárosban éltél anno, biztos, hogy neked is ott vannak az emlékeidben a húsvét jellegzetes vonásai. Például a húsvétot megelőző böjt, a tojások elkészítése, a húsvéti sonka megfőzése, illetve a húsvét hétfő reggelén a rokonlátogatások és a locsolkodás. A mai generáció már nem igazán tartja ezeket a hagyományokat, sokkal inkább az a fontos nekik, hogy a húsvét ünnepét a szeretteikkel töltse, de nyugodt és békés környezetben.

Ezért is népszerűek húsvétkor a wellness szállók meglátogatása, hiszen a négy napos ünnep jó lehetőség arra, hogy tavasszal úgy pihenjünk, hogy ne kelljen a szabad napjainkat feláldozni, ráadásul a családból mindenki ráér ekkor.

Miért ne lehetne egy hotelben ünnepelni a húsvétot?

Mi csak biztatni tudunk, hogy a húsvéti ünnep előtti robotolás (nagytakarítás, ételek beszerzése, megfőzése, utazás a rokonokhoz, vendégek egész napos fogadása) helyett inkább válaszd a pihenést a családoddal együtt. Így az ünnepet együtt töltitek, de nem fogy el az összes energiátok abban, hogy készültök az olyan betoppanó ismerősöknek étellel, itallal, akik csak azért érkeznek, mert ilyenkor nyitva áll az ajtók előttük. Ha nem szeretsz ilyenkor rokonlátogatóba menni, és a kötelező köröket futni, akkor add meg magadnak azt a szabadságot, hogy az idei ünnepet egy nyugodt kis oázisban töltöd a zavaró családtagoktól távol.

Nem is kell ehhez messzire utaznod, Budapesttől 20 kilométerre Herceghalmon található ugyanis a Hotel Abacus****, ami most szuper kedvezményes ajánlatokkal vár. Ráadásul közben az ünnepi tradíciókról sem feledkezik meg. Lesz nyuszisimogató, húsvéti gyerekprogramok, és a szálloda fogásai között megtalálhatóak lesznek a közkedvelt húsvéti ételek is.

Idén pihenj húsvétkor, ahelyett, hogy készülnél, így a hosszú hétvége után nem fáradtabban állsz újra munkába, hanem kipihenten és kisimultan. Ugye mennyivel jobb lesz így az idei húsvét?

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódjon ki a hévízi Hotel Palace-ban!

Kapcsolódjon ki a hévízi Hotel Palace-ban!

A hévízi tó mellett épült négycsillagos Hotel Palace kitűnő választást, ha gyógyulni és pihenni vágyunk a nyaralásunk alatt.

Nyaraljunk együtt, s mégis külön! Irány Kecskemét!

Nyaraljunk együtt, s mégis külön! Irány Kecskemét!

Kecskeméten a szülők és a gyerekek is jól érezhetik magukat.

Úticél: Sárospatak - látnivalók, nevezetességek - Sárospataki vár, Megyer-hegyi Tengerszem, Pizza del Fiore, sárospataki étterem ajánló

Úticél: Sárospatak

Ezeket a helyeket ajánljuk, ha Sárospatak az úticélod.